¡Desconecta con la aplicación Player FM !
VideoCast - István Barna & Bendegúz Dörnyei / Startup Maffia - #MBP Replay
Manage episode 390780656 series 2994706
Barna István alapította a Startup Maffiát 2019. nyarán egy sikertelen, de tanulságos startup projekt után. Az volt a fő célja, hogy egy fórumot teremtsen, ahol a fiatal vállalkozók és az egyetemisták egymástól is és a meghívott előadóktól is tanulhassanak, ötleteljenek, beszélgessenek.
A koronavírus járvány az ő tevékenységükre is hatással volt, gyors reakcióra volt szükség, ezáltal az eseményeiket átköltöztették az online térbe és kezdetben Facebookon streamek formájában, később pedig Zoomon keresztük zajlottak az előadások, és tehették fel kérdéseiket a nézők.
Két év kemény munka után István átadta a szervezet vezetését Dörnyei Bendegúznak, aki ezáltal az egyesület első elnöke lett. Meghálálta a bizalmat és óriási lelkesedéssel, lendülettel és szorgalommal vágott bele a munkába, aminek meg is lett az eredménye.
Bendegúz 2020-tól szervezőként, 2021. májusától pedig vezetőként tagja a szervezetnek. Az Egyesület alapításának célja az volt, hogy a Startup Maffia Facebook közösséget egy szervezett egyesületté alakítsák, és a kínált tudásanyagot, kapcsolatépítési lehetőségeket új szintre emeljék. ---
Nézd meg ennek a podcast-epizódnak a videó változatát:
https://www.magyarbusiness.org/magyar-business-podcast
---
Iratkozz fel a - sallang mentes - havi hírlevelünkre:
https://www.magyarbusiness.org/Hirlevel
---
Hallgasd meg es iratkozz fel:
https://www.magyarbusiness.org/MBP
---
Magyar Business Podcastről:
321 episodios

Todos los episodios
×Bienvenido a Player FM!
Player FM está escaneando la web en busca de podcasts de alta calidad para que los disfrutes en este momento. Es la mejor aplicación de podcast y funciona en Android, iPhone y la web. Regístrate para sincronizar suscripciones a través de dispositivos.